Turizmus

Dunatetétlenen gyakorlatilag nem jellemző a turizmus, a megfelelő infrastruktúra sem épült még ki hozzá, noha a község adottságai megfelelőek lennének egy szerényebb mértékű, elsősorban belföldi idegenforgalom ellátására, s vannak efelé irányuló törekvések.

Közúton kifejezetten jól közelíthető meg, 3 főútvonal mentén, rendkívül közel a Budapesttől délre irányuló (51-es, 53-as, 6-os főútvonalak), illetve a Dunántúl és az Alföld közötti közlekedési útvonalakhoz (52-es út). A település az 53-as főúttól mindössze párszáz méterre fekszik, ami könnyű közlekedést, de mégis viszonylagos nyugalmat és csendet jelent, a közúti forgalomtól távolabb esve.

 

  

 

A rendezett belterületű község karakteres, az egykori grófi parkból kialakult központja a volt Teleki-kastéllyal, a közelben húzódó Fűzvölgyi-csatornával, kellemes látványt és nyugalmat nyújthat azoknak, akik nyugodt falusi környezetre vágynak néhány napig.

 

      

 

A Fűzvölgyi-csatornában horgászni lehet, s a vízpart a mellette húzódó parkkal együtt jótékony sétákra, akár sátorozásra is alkalmas.

 

  

 

      

 

Az  iskola egy használaton kívüli szárnyát turisztikai célokból is lehetne hasznosítani, de egyelőre nincs erre konkrét terv. A községtől pár kilométerre a külterületi részen tanösvény létesült az európai szinten is jelentős madárvilágú Böddi-székhez, ahol kilátóból nézhető meg a környékbeli táj és a jellegzetes szikes puszta, a nyáron gyakran kiszáradó tavakkal, s tanulmányozható az itt jellemző állat-, elsősorban madárvilág.

 

   

 

Dunatetétlenen még mindig megszokott egy-egy birkanyáj, vagy a pusztán a gémeskútnál legelésző tehenek látványa, s a település egy nyugodt kiindulópontja lehet a környék, Solt, Kiskőrős és Kalocsa, vagy akár a Dunántúl közeli középső része felé induló kirándulásoknak egyaránt.(2011.09.27.)

 

  

 

A szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X.20.) Korm.rendelet 12.§ (2) bekezdése szerint:

A jegyző az általa vezetett nyilvántartás valamennyi adatát közzéteszi az interneten.”

A nyilvántartás nemleges, jelenleg nincs bejelentett, engedélyezett szálláshely a községben.

Választás 2024

TOP_Plusz-3.1.3-23 Helyi humán fejlesztések igényfelmérés

Tisztelt Kitöltő! Köszönjük a TOP-Plusz-3.1.3-23 Helyi humán fejlesztések pályázati felhíváshoz kapcsolódóigényfelmérésben történő részvételét. Az igényfelmérés célja a projekt tevékenységeinekmeghatározása közvetlenül a lakosság, az érintett célcsoport által. A...

SDA – Solt Dunatetétlen Akasztó

Hirdetmény

Bursa Hungarica 2024

Közlemény

Csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztése Dunatetétlen Község területén

Projektazonosító:TOP-2.1.3-16-BK1-2021-00061 Kedvezményezett:Dunatetétlen Község Önkormányzata Település:Dunatetétlen Forrás:ERFA Program:TOP Támogatási arány:100% Támogatási összeg:112 854 213 Ft Megvalósítás kezdete és vége:2021. 06. 01. – 2023. 05. 26....

Fémhulladék gyűjtési nap

LETÖLTHETŐ NYOMTATVÁNYOK ÉS DOKUMENTUMOK

Adóügyi, ebnyilvántartási nyomtatványok, valamint korábbi előterjesztések és jegyzőkönyvek letölthetők.

EBNYILVÁNTARTÓ

A háziállatok közül a kutyusukról nyilvántartást kell vezetnünk, így a kutyákat be kell jelenteni.