Beruházások 2012

Az önkormányzat 2012-ben a Rákóczi utcai csapadékvíz-elvezető árkok kialakításával kezdi a beruházásait, amelyre az előző évben közel 5 és fél millió forintot nyert el a Startmunka pályázat keretében. A pályázati célt közfoglalkoztatással kell megvalósítani, ennek keretében 5 ember alkalmazása válik lehetővé az év végéig.

 

 

 

 

 

2011-ben csak egy karbantartó kátyúzás történt a községi úthálózaton, és elmaradt a tervezett útfelújítás. Ebben az évben a költségvetésben az önkormányzat ismét előírányzatot tervezett a Kinizsi és a Toldi utca útfelújítására, amely most már remélhetőleg nem marad el. 

 

Tavasszal önkormányzati saját forrásból elkészült a temetőben a ravatalozó előtti térköves járda.

 

A nyár folyamán az útfelújítások helyett – megfelelő pályázatok híján – a Közösségi Ház épületének felújításáról született döntés. Ehhez az önkormányzat két pályázatot nyújtott be. Legelőször új tetőt kapott az épület. A beruházás összértéke 1 585 000 Ft. volt.

Ezt követően került sor a nyílászárók cseréjére, összesen 11 ablak és két ajtó lett kicserélve 1 810 000 Ft értékben.  Ezt a két beruházást a Belügyminisztériumhoz benyújtott pályázaton elnyert 3 395 004 Ft-os önkormányzati felzárkóztató támogatás segítségével sikerült 100%-osan finanszírozni.

 

 

 

Nyár végén a homlokzati felújítás is megtörtént. A beruházás összértéke 1 689 926 Ft volt.

A felújítási munkálatokat az önkormányzat által benyújtott második pályázat alapján a Paksi Atomerőmű Zrt. által alapított Jövönk Energiája Alapítvány 1 millió Ft-tal támogatta.

 

 

 

 

 

Az októberi képviselő-testületi döntés után kezdődött meg a ravatalozó vagy halottasház felújítása a temetőben.

A beruházást az önkormányzat saját forrásból finanszírozta, összértéke 1 042 000 Ft.

         

 

      

TOP_Plusz-3.1.3-23 Helyi humán fejlesztések igényfelmérés

Tisztelt Kitöltő! Köszönjük a TOP-Plusz-3.1.3-23 Helyi humán fejlesztések pályázati felhíváshoz kapcsolódóigényfelmérésben történő részvételét. Az igényfelmérés célja a projekt tevékenységeinekmeghatározása közvetlenül a lakosság, az érintett célcsoport által. A...

SDA – Solt Dunatetétlen Akasztó

Hirdetmény

Bursa Hungarica 2024

Közlemény

Csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztése Dunatetétlen Község területén

Projektazonosító:TOP-2.1.3-16-BK1-2021-00061 Kedvezményezett:Dunatetétlen Község Önkormányzata Település:Dunatetétlen Forrás:ERFA Program:TOP Támogatási arány:100% Támogatási összeg:112 854 213 Ft Megvalósítás kezdete és vége:2021. 06. 01. – 2023. 05. 26....

Fémhulladék gyűjtési nap

Falunapi hirdetés

LETÖLTHETŐ NYOMTATVÁNYOK ÉS DOKUMENTUMOK

Adóügyi, ebnyilvántartási nyomtatványok, valamint korábbi előterjesztések és jegyzőkönyvek letölthetők.

EBNYILVÁNTARTÓ

A háziállatok közül a kutyusukról nyilvántartást kell vezetnünk, így a kutyákat be kell jelenteni.