Dunatetétlen Község polgármesterétől

Dunatetétlen Község Minden Lakójának

Tisztelt Lakótársaim!

 

 Az önkormányzatunk által szervezett hagyományos falunapi rendezvényünket ebben az évben 2018. április 28-án szombaton tartjuk. A programokat megszokott módon hirdetni fogjuk melyek között egy kiállítást is szeretnénk összeállítani az Önöktől beérkezett fényképes pályázatokból. A fotópályázaton bárki részt vehet, aki vállalja a kiírás feltételeit.  

 Szerzői jogok:
A pályázatra csak olyan képek nevezhetők, amelyeket a pályázó maga készített, és amelyek szerzői jogaival rendelkezik, és 2018. évben készült A pályázatra benyújtott fotók tulajdonjoga a készítő birtokában marad.

A pályázaton résztvevők nevezésükkel egyidejűleg hozzájárulnak képeik térítésmentes megjelentetéséhez, továbbá elfogadják, hogy a pályázatra beküldött képeiket Dunatetétlen Község Önkormányzata térítésmentesen felhasználhassa, a szerző nevének feltüntetése mellett.

Pályázat címe: „Így élünk mi itt, Dunatetétlenen” Témája: Tájak, emberek, események, életképek.

 A fotókon szerepeltetett személyek hozzájárulását a megjelenítéshez mindenki szíveskedjék megkérni. A fotókat az általunk biztosított kartonra kell felragasztani, és elnevezni. A képek /maximum 6 db/ a kiállítás egységes megjelenítése miatt 10×15 cm-es nagyságúak legyenek.

 

                                      Díjak :   I. HELYEZETT : 15.000 Ft

                                                  II. HELYEZETT : 10.000 Ft

                                                 III. HELYEZETT :  5.000 Ft

 

Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás a kiállítással együtt a falunapon történik.

További kérdésekkel kapcsolatosan szívesen állok rendelkezésre, szeretettel várjuk a pályázatokat!       

                                      

Beérkezési határidő : 2018. április 20.

 

 Dunatetétlen, 2018. március 21.

 

                                                                                        Pálfi Mihályné

                                                                                         polgármester

Hozzászólások

hozzászólás